Tengerpartra emlékeztető homokpart, mely a legszebb folyó menti strand az egész országban. A háttérként szolgáló ártéri erdőkkel csodálatos természeti szépséget láthatnak az ide látogatók évszaktól függetlenül. A helyhez kapcsolódik minden évben augusztus elején tartandó Körös-Toroki Napok országos hírű rendezvénysorozat. Fotók: Révész Gábor A mai Körös-torkolatot 1855-1864 között alakították ki. Egy 1830-as évekből származó térképen még jóval fentebb van a torkolat, egy...
Csongrád megye egyik legszebb fekvésű, családias hangulatú fürdője a Csongrádi Gyógyfürdő és uszoda, amely a városközpontban, árnyas fák ölelésében terül el. A Fürdő különböző hőfokú fedett és nyitott medencéivel várja a pihenni, sportolni és gyógyulni vágyókat. A komplexum új, impozáns, fedett épületében három medence közül választhatnak a vendégek, amelyből kettő az év minden szakában gyógyvízzel üzemel, kültéren az 50 m-es...
26,7 kilométer hosszú túra utat a Körös, a Tisza és a Mámai-Holt-Tisza mellett alakították ki, amely érinti többek között a csongrádi fahidat, és az ellésparti monostort is. Az útvonal mentén 1 kiinduló állomást és 6 fedett pihenőhelyet állítottak fel, illetve 14 tájékoztató táblát helyeztek el. A mámai holtág mellett 2 hektáros területen táborhelyet, egy 12 méter magas kilátótornyot, mellette...
A Csongrádi Borvidék Csongrád megyében, a Tisza jobb partján húzódik, a folyó alsó folyása mentén több mint 2800 hektáron. A bortermelő települések négy körzetbe csoportosulnak: a Csongrádi, Kisteleki, Pusztamérgesi és Mórahalmi körzetekbe. Ez az ország egyik legmelegebb borvidéke. A szőlő ősidőktől része a csongrádi emberek életének. A feltételezések szerint már a honfoglalás idején folyt szőlőtermesztés ezen a vidéken. 1241-ben viszont...
2 napos lovas csillagtúra Első nap kirándulás a Csanytelek határában lévő Csaj-tóhoz szántókon, legelőkön, erdőszakaszokon keresztül, hosszan a Tisza-gát és az ártéri erdő közötti füves területen. (Táv: 50 km). Második nap a Körös-toroki strand érintésével, majd a Pontonhídon átkelve a Tisza-Körös-zugi gyalogtúra útvonalának bejárása (Táv: 40 km).  Rövidebb lovastúrák (2-4 óra)  Labodár-kör (17 km, lóháton) Pejkó Panzió – Tó a Pejkó mögött – Kereszt...
A napjainkban közkedvelt sárkányhajózás kiváló szabadidős és közösség építő tevékenység diákoknak, családoknak, baráti társaságoknak, munkahelyi csapatoknak egyaránt. A jó levegőn mozogva megtanít egymásra figyelni, fejleszti a koncentrációt, az önuralmat, a szinkronmozgást, hiszen a „legénység” egy ütemben evez, sőt még a levegőt is egy ütemre veszi. A Serház-zugi Holt-Tisza (Kis-Tisza) csendes nyugodt állóvize kellemes helyszínt biztosít a sárkányhajózást kedvelők számára akár...
A Csongrád közvetlen közelében lévő lőteret a ’80-as években alapította a lőtér mai névadója Cseh István vadász, vadászoktató, sportlövő. A kezdetben egyetlen skeetpálya, trapgödör, és toronykakas köré napjainkra mintegy 14 hektáros lőtér alakult ki 8 lövő pályával (3 trap, 2 skeet és 1 toronykakas. Így Magyarország legjobban felszerelt koronglövő lőtere lett, mely évente több hazai és nemzetközi versenyt is lebonyolít.  Nyitva...
A 451-es útról a Művésztelep irányába kanyarodva, a Csongrádtól pár száz méterre található festéklabda pályán 3-3-, 4-4, 5-5 fős csapatokban bárki kipróbálhatja ezt az ügyességi-stratégiai sportot tavasztól őszig. Azoknak, akik nem tudnak, vagy nem akarnak csapatban játszani célba lövési lehetőséget nyújt. A csapatok kérhetnek haditudósítót, a bátor fényképész fotókat készít a játék közben, az ezekből összeállított albumot megkapja a...
Csongrád belvárosában található élő múzeum, ahol ápolják a hagyományokat, és az ide látogatók megismerkedhetnek elődeink szokásaival. A belváros hét Kézművesháznak ad otthont: Fazekas ház, Mézeskalács ház, Fafaragó ház, Kosárfonó műhely, Textiles ház, Borház és kovácsműhely, valamint Halászház. Ki lehet próbálni különböző kézműves munkákat, úgy hogy a látogatók is a részévé válhatnak a különböző tevékenységeknek Telefon: 06-20-3697774 web: https://www.facebook.com/kezmuveshazakcsongrad
A város központjához közel, egy csöndes utcában lévő családi házban lett kialakítva a Kézművesház, amelyben Tisza Sándor fafaragó és játékkészítő népi iparművész alkot. Egyben tovább is adja, oktatja a fafaragás ősi mesterségét. A Műhelyben az érdeklődő látogatóknak (egyéni érdeklődők, családok, iskolai csoportok, stb…) mesterség-bemutatókat, foglalkozásokat tart. Tavasztól őszig, kézművestáborok szervezését is vállalja. A Kézművesház csoportokat, egyéni látogatókat megbeszélés, illetve előzetes időpont...

IDŐJÁRÁS

Csongrád, HU
erős felhőzet
25 ° C
25 °
25 °
61 %
4.1kmh
75 %
pén
29 °
szo
27 °
vas
27 °
hét
24 °
ked
26 °
- Hirdetés -