Az egész Alföldön igen ritka Árpád-kori templomrom a 11. századból, melynek megközelítése során lehetőség van természetvédelmi terület megtekintésére is. A művelődéstörténeti és a környezetvédelmi területek összekapcsolására van lehetőség az érték megtekintése során.

Magyarországon a középkorban sok monostor volt, amelyek a történelmi események következtében elpusztultak. Az Alföldön ma már csak a régészeti feltárásoknak köszönhetően látható néhány monostorrom

Csongrádon az 1990-ben megkezdett ásatások eredményei alapján, a magas művészettörténeti értéket képviselő kőanyag megóvása, a romok konzerválása megvalósult.

A monostor romjai egy homokdombvonulaton helyezkednek el a Tisza árterén.

A bencés, kora keresztény bazilikát utánzó háromhajós román templom a XI. század végén épült. Északi oldalához kis sekrestye csatlakozott. A tatárjárás során jelentős kár érte, de a XIII. század közepén újjáépítették. Ekkor a nyugati zárófalhoz két tornyot építettek, az elpusztult sekrestye helyére nagyobb méretű kápolnát emeltek. Ugyanekkor épült fel a kolostorszárny, melynek udvarán kút állt. A monostorhoz tartozó szolgálónépek számára külön temetőkápolnát építettek. A templom körül és belsejében, valamint a temetőkápolnánál sok korabeli temetkezés került elő.

Az első írásos adat a Bór-Kalán nemzetség ellési monostoráról szól, 1306-ból. A Kalán-nem az egyik honfoglaló vezértől, Ondtól eredeztette magát. A monostor területe lakott volt, s a környéke művelés alatt állott. A 11. században alapított és a 12. század elején felszentelt templom három hajós, három apszisos, kereszthajó nélküli épület volt. Később két tornyot is építettek hozzá. A templom az 1990-es évek régészeti feltárásai szerint 12 méter széles és 23,3 méter hosszú volt. A település a domb déli részén lehetett.

Az épületek egy részét a XV. században három méter mély árokkal vették körül. A török uralom alatt a hely egyházi jelentősége megszűnt, az épületek tégláit és köveit a környék lakói elhordták, csak az alapfalak élték túl az idő múlását.

A monostori ásatáshoz vezet az összesen 27 km hosszú, 6 kialakított pihenőhelyből álló Csongrád Nagyréti Természetvédelmi Területen húzódó Köröszugi túraútvonal, mely bemutatja a Tisza és a Körös holtágainak élővilágát, természeti értékeit. Az útvonal 2. pihenőjénél található a környezetvédők oktatási bázisa, és ugyanitt lehet letérni a monostorhoz.